Szigorít a fogyasztóvédelem: a raktártól a gyártóig mindenhol ellenőrizhet
A felügyelők kiemelten súlyos közérdekből, az ügyészség előzetes engedélyével akár magánlakásba is beléphetnek.
A felügyelők kiemelten súlyos közérdekből, az ügyészség előzetes engedélyével akár magánlakásba is beléphetnek.
Tiltakozó megmozdulásokat lengettek be a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói válaszul az intézmény új kuratóriumának tagjaira. Mint korábban írták: nem fogadják el a Vidnyánszky Attila vezette testületet.
A tárca szerint kedvező fordulat állt be.
Huszonhárom intézmény meggondolta magát, és mégsem kér őröket az iskolába.
Egyeztetés nem volt, a kutatóintézetek nem tudják, mi kell ahhoz, hogy fizethessék a béreket és a rezsit.
Augusztus 1-jétől visszaállít a korábbi, megszokott alapmenetrend.
A változtatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte az utasok védelme érdekében.
A még májusban beígért intézkedés körül eddig is gyanúsan nagy volt a nagy csönd. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaiból azonban nemcsak az derült ki, hogy nincs ilyen program, hanem, hogy nem is tartaná jó ötletnek, ha lenne.
Ez az ITM kárpótlása a koronavírus miatt elmaradt iskolai kirándulásokért.
A jó orosz kapcsolatokkal is rendelkező Klaus Mangold német üzletember ad tanácsokat a magyar kormánynak németországi gazdasági ügyekben. Csak az elmúlt másfél évben 380 millió forint értékben kötöttek a cégével szerződéseket.
Perényi Zsigmond feladatait átmenetileg Palkovics László látja el.
Az ITM vezetője tárgyalt a színművészetisekkel az egyetem alapítványi kézbe adásáról. Palkovics szerint nőne az önállóságuk és világszínvonalú képzést lengetett be, ám a hallgatók demonstráltak.
A miniszter állítja, nyitott az egyeztetésre.
Az elmúlt időszakban országszerte összesen mintegy 30 ezren vettek részt valamilyen vizsgaeseményen.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) irányonként 8 vonatból 7-et eltöröl a Csorna–Hegyeshalom vonalon.
A VírusRadar alkalmazás abban nyújt segítségét, hogy kiderítsük: igazolt fertőzött közelébe kerültünk-e. A szoftver eddig csak Androidon működött, de most iOS-re is megjelent.
A megállapodás szerint az állandó közvélemény-kutatások mellett havonta legalább ezer órában adnak stratégiai tanácsokat és évente 12 stratégiai tanulmányt állítanak elő.
A határon megvizsgált közel 170 ezer játék nagy részét meg kellett semmisíteni.
Semjén Zsolt nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
A lap megtudta, hogy fognak kinézni a „rugalmas járványügyi menetrendek”.